Viszlát nyár, viszlát Draenor!

Augusztus 19-21. között tartottuk éves nagy guild találkozónkat, ami ezúttal valamivel szerényebb létszámban, de nem kevésbé szerény hangulatban telt. Kegyes volt hozzánk az időjárás, csak a következő hétfőn zúdult le az az eső, ami igen nehézzé tette volna a szombati sütögetést. A minden évben szokásos különlegességet ezúttal a szerb megszálló csapatok adták, akiket a Pap-sziget Kemping biztonsági erőinek segítségével rövid harc után visszavertünk, és megtisztítottuk az épületet.

Tegnap pedig megtartottuk legeslegutolsó Hellfire Citadel raidünket, hogy utolsó lehetőségként még néhányunknak megszerezzük a Grove Warden mountot. Ezzel elbúcsúztattuk Hellfire Citadelt, Draenort, és az egész kiegészítőt. Nincs más hátra, mint lelkiekben felkészülni a “World Server Down” üzenetekre, a laggra, a DC hegyekre, hogy aztán szeptember 21-én tanácstalanul állhassunk az Order Hallunkban, hogy most raid lenne?

Üdv, 2016!

Habár a honlapunkon megállt kicsit az élet, a guild élete folyt tovább, nem ültünk a babérjainkon. Csapataink harcban álltak, és normál fokozaton teljesen kitakarították Hellfire Citadelt, Heroic nehézségen pedig az első öt boss hullott el eddig. Az új esztendőben is szeretnénk folytatni a raidelést, hogy még a Legion megjelenése előtt elérjük Archimonde-ot, és a fejét vegyük.

Hellfire Citadel 1/13 HC

A jobb későn mint soha mozgalom oszlopos tagjaiként ma este három normál boss leütése után ismét belekóstoltunk a heroic fokozatba, és sikeresen átverekedtük magunkat Hellfire Assaulton, Iron Reaver pedig csak a raid idő végének köszönheti életét.

WoWScrnShot_100415_223943

Folytatása következik, de előbb Archimonde!

Nyárzárás

Véget ért augusztus is, és habár a honlapon az utolsó hír lassan két hónapos, nem aludtuk végig a nyarat.

Először is, rendületlenül törünk előre saját, kényelmes és lusta tempónkban Hellfire Citadel folyosóin, és immár kilenc boss kiterített hullája vagy egyéb maradványa hever lábaink előtt normál fokozaton. Remélhetőleg hamarosan sorra kerül a hátralévő négy boss is, és utána elkezdődhet a HC fokozat kóstolgatása.

Másodszor pedig idén is megtartottuk nyári találkozónkat, melynek ezúttal a szentendrei Papsziget Camping adott otthont. Idén is három napon, két éjszakán át boldogítottuk egymást, és többek között megállapítottuk, hogy a Munchkin kiegészítők adatlapján írt játékidő nem a teljes játék idejét jelenti, hanem hogy az adott kiegészítő mennyivel növeli a játékidőt. Miután halottainkat eltemettük, megbosszultuk és felgyújtottunk mindent, mindenki hazatért otthonába hogy végre csillapíthassa játékelvonási tüneteit.

Hellfire Citadel 3/13N

Ebben a pokoli melegben a szoba hűvösében végre időt szakítok rá, hogy feltegyem a képeket a Hellfire Citadel első raidhetének killjeiről. Hellfire Assault, Iron Reaver és Kormrok volt az áldozat, utóbbiról sajnos nem készült kép, de majd egy újabb killnél csinálunk, és rámondjuk, hogy az volt.

WoWScrnShot_062415_215048 WoWScrnShot_062415_220452

Blackrock Foundry 2/10 HC

A vasárnapi pihenésükben megzavart orkok, Arnold és Schwarzenegger, akarom mondani Hans’gar és Franzok lett második trófeánk Blackhand kedvenc homokozójában, heroic fokozaton.

(Ez itt a hamarosan feltöltésre kerülő kép helye.)

Az elkövetők: Takhar, Thaelroneth, Samaz (Röné), Rebbencs, Ohp, Fenyöfürt, Spurisztár, Intrepidibex, Miburo, Sabers, Huntimaster, Nuwiel.

Blackrock Foundry 1/10 HC

Tegnap leütöttük az első bossunkat heroicban is. A szerencsés kiválasztott Gruul volt.

Résztvevők: Ezüstharmat, Takhar, Finalhope, Ohp, Rebbencs, Thaelroneth, Gawida, Huntimaster, Intrepidibex, Korrekt, Miburo, Nuwiel, Predaa, Roneé, Rpdudu, Sabers, Spurisztár, Terrorka és Theprodigy.